Üdvözöljük a hazai KNX/EIB tanfolyamok weboldalán

 

A legmodernebb, intelligens KNX/EIB épület-automatizálási rendszer ma már nem hiányozhat egy céltudatos villamos szakember repertoárjából sem!

 

A sikerek eléréséhez azonban megfelelő szaktudásra van szükség. Ebben szeretnénk Önnek segíteni azzal, hogy összeállítottunk két egymástól eltérő KNX/EIB tanfolyamot, melyet kizárólag szakembereknek ajánljuk és amelyek kiegészítik egymást, így lehetőség van mindkét tanfolyamon részt venni.

A 2 tanfolyam:

  1. Az egyik egy teljesen ingyenes e-tanfolyam,
  2. a másik pedig egy gyakorlattal egybekötött két napos gyakorlati tanfolyam. (Költségtérítéses)

 


INGYENES KNX/EIB e-TANFOLYAM


Milyen előnyökkel jár az ingyenes KNX/EIB e-tanfolyam?

  • teljesen ingyenes és nem jár semmilyen kötelezettséggel

  • a tanfolyam nyolc hete során egyszer sem kell személyesen találkoznia velünk (ha csak nem, ezt külön kéri)

  • az email-ben kapott anyagokat bármikor, amikor ideje engedi tanulmányozhatja és később is, amikor csak szüksége van rá bármikor előveheti és újra elolvashatja

Kinek ajánljuk?

  • mindazon villamos szakembereknek, akik tisztában vannak azzal, hogy a jövőben biztosan szükségük lehet erre a tudásra, hiszen a nemzetközi tapasztalatok ezt már bizonyították

  • azoknak akik még nem vettek részt többnapos, személyes KNX/EIB tanfolyamon

  • azoknak akik szeretnék a rendszert megismerni, de nincs elég idejük

  • azoknak, akik már korábban részt vettek valamilyen KNX/EIB tanfolyamon, de szeretnék tudásukat felfrissíteni

Mit tartalmaz a tanfolyam?

Mindazokat az információkat, melyek szükségesek a KNX/EIB rendszerek tervezéséhez, kivitelezéséhez és programozásához.

Az anyag a következő témákból épül fel:

  • A KNX/EIB rendszer kialakulása
  • A KNX/EIB rendszer logikai felépítése
  • A KNX/EIB készülékek
  • A KNX/EIB rendszer szerelése
  • A KNX/EIB rendszer programozása
  • A KNX/EIB rendszer és a világítástechnika
  • A KNX/EIB rendszer és az árnyékolástechnika
  • A KNX/EIB rendszer és a fűtési, hűtési rendszerek
  • A KNX/EIB rendszer és az épületgépészet

Ha jelentkezik tanfolyamunkra, minden egyes részt email-ben kap majd. Az első leckét közvetlen a feliratkozást követően, a többit hetente küldjük Önnek.
 

NE HABOZZON, JELENTKEZZEN MOST AZ INGYENES KNX/EIB TANFOLYAMRA!
Töltse ki az itt található jelentkezési lapot és máris megkapja a leckéket.
 





2 NAPOS ELMÉLETI ÉS GYAKORLATI OKTATÁS
 

Milyen előnyökkel jár a 2 napos, gyakorlati KNX/EIB tanfolyam?

  • a tanfolyam a Magyar Mérnök Kamara által akkreditált és 10 kredit pontot ér

  • teljesen gyakorlat orientált

  • kipróbálhatja és tesztelheti a KNX/EIB készülékeket

  • megtanulja a rendszer kiépítésének fortélyait

  • képes lesz a készülékek programozására és üzembe helyezésére

  • bármikor kérdezhet az oktatótól és megbeszélheti vele az aktuális tervezési vagy kivitelezési problémáját

  • a tanfolyam kiscsoportos (max. 7 fő) így minden résztvevő kényelmesen gyakorolhat a készülékeken

Kinek ajánljuk?

  • mindazon villamos szakembereknek, akik tisztában vannak azzal, hogy a jövőben biztosan szükségük lehet erre a tudásra, hiszen a nemzetközi tapasztalatok ezt már bizonyították

  • azoknak akik még nem vettek részt többnapos, személyes KNX/EIB tanfolyamon

  • azoknak, akik már korábban részt vettek valamilyen KNX/EIB tanfolyamon, de szeretnék tudásukat felfrissíteni
     

Mit tartalmaz a tanfolyam?

Mindazokat az információkat, melyek szükségesek a KNX/EIB rendszerek tervezéséhez, kivitelezéséhez és programozásához, valamint gyakorlati ismereteket.
 

A tanfolyam tematikája:

A KNX/EIB rendszer elméleti alapjainak ismertetése

  • Kialakulása

  • Összehasonlítása a hagyományos rendszerrel

  • Topológia

  • Készülékek besorolása

  • Címzési eljárások megismertetése

  • ETS szoftver ismertetése

Világítástechnikai feladatok elméleti ismertetése, és gyakorlati bemutatása

  • Kapcsolás

  • Fényerőszabályzás

  • Mozgásérzékelés

  • Időzítések

  • Feladatok gyakorlati megvalósítása

Árnyékolástechnikai feladatok elméleti ismertetése, és példafeladatok megvalósítása

  • Léptetés, mozgatás

  • Pozícionálás

  • Napvédelem

  • Automatikus működtetés

  • Időzítések

Hűtés-fűtés, légkezelési feladatok elve, és megvalósítási lehetőségei

  • Padló, fal, mennyezet fűtési feladatok megvalósíthatósága

  • Fal, mennyezethűtések ismertetése

  • Termosztátok üzemmódjainak bemutatása

  • Fan-coil berendezések vezérlése, egyedi helységszabályozás elkészítése

Vizualizálás

  • Kijelzők feladata, megvalósítható feladatok

  • Vizualizáló szoftverek szerepe, létjogosultsága

Távirányítás

  • Infrás

  • Rádiós távvezérlési lehetőségek

Vizsga

  • A két nap során elhangzott elméleti anyagból kialakított tesztsor kitöltése

  • A gyakorlati feladatok értékelése


A tanfolyam helye:
Budapest Műszak Főiskola (volt Kandó Kálmán MF 301/302 terem) 'mozdonyos' épület.
1034 Budapest, Bécsi út 94 - 96

A tanfolyam díja: 30.000 Ft + ÁFA
 

NE HABOZZON, JELENTKEZZEN MOST A 2 NAPOS GYAKORLATI KNX/EIB TANFOLYAMRA!
Töltse ki az itt található jelentkezési lapot és hamarosan értesítést kap a legközelebb induló tanfolyamunkról.

 

Sok sikert kívánok a tanfolyamokhoz!
Balogh Zoltán
 

A tanfolyamok anyaga az Elektro-Kamleithner Kft. szellemi tulajdonát képezi. Annak harmadik fél általi felhasználása a cég beleegyezése nélkül, törvénybe ütközik!