|
Vízálló TV

A falba süllyeszthető Vízálló TV-vel lehetőségünk nyílik a fürdőkádban
fekve élvezni a kedvenc filmünket.
A desgin-os kijelző szinte belesimul a falba, mindössze 1 cm-re emelkedik ki.
Így a kisebb
helyiségekből sem veszi el a teret és 10 cm falvastagság esetén is beépíthető.
A készülék IP 65-ös vízvédettségű, ami azt jelenti, hogy a
pára és a hő mellett a vízsugár ellen is védve van.
Vízálló a hangszórója, a távirányítója; az elektronikát pedig egy
vízvédett dobozban helyezték el. Attól sem kell tartanunk, hogy megráz
minket az áram, mivel a Vízálló TV egy tápegységgel 12V-on működik.
A kijelző átmérője a 10,4"-tól a 32"-ig terjed, így
mindenki megtalálja a kedvére való méretet. Az egyéni igényeken kívül érdemes
figyelembe venni azt is, hogy milyen távolságról szeretnénk nézni a TV-t. Nem
mindegy ugyanis, hogy az uszodatérben, a víztől 2-4
méter távol lévő falba tervezzük a képernyőt, vagy a zuhanyzónkba építtetjük be.
Az igényes belsőtér kialakítását segíti, hogy a készülék kijelzője egyetlen
sík akrillap, amely elegánsan simul a környezetébe. Háromféle színű kerettel
rendelhető: fekete, hófehér és ezüst, ezek az örök divatszínek minden csempéhez
és kőburkolathoz illenek.
A TV-t nem csak a fürdőszobában használhatjuk, hanem konyhában, uszodatérben,
de akár szaunában is! A készülék nemcsak a vizet, de a hőt és a
párát is jól tűri. Ezenkívül könnyű tisztán tartani: elegendő azzal a
ronggyal áttörölni, amivel a mosdót tisztítjuk és máris ragyog.
A készülék egyszerűen kezelhető: a teljes mértékig vízálló távirányítóval
kényelmesen válogathatunk a menürendszerből. A memóriában 255 csatorna
tárolható, de lehetőség nyílik DVD lejátszó, vagy akár számítógép
csatlakoztatásához is.
tovább a műszaki adatokra

|